FIRST LEGO League robotépítő verseny teljeskörű projektmenedzsment
A Remy (BPI Group Hungary Kft) 2016-ban döntött úgy, hogy egy személyben szponzorként és az esemény lebonyolítójaként elindítja az FLL robotépítő versenyt Miskolcon. CSR stratégiájának, melyet csapatunk dolgozott ki a vállalat részére, kiemelt eleme az oktatás és az innováció, az FLL nemzetközi versenysorozat tökéletesen illeszkedik ebbe.


Feladatunk volt a FIRST LEGO League programba való bekapcsolódás és az első regionális verseny lebonyolításának teljes körű projektmenedzsmentje.

Ezekért mind mi feleltünk:
- Részletesen kidolgoztuk a miskolci verseny szervezési és lebonyolítási standardjait, adaptáltuk a helyi viszonyokra a verseny mechanizmusát, a nemzetközi alapítvány szervező csapatával szorosan együttműködve.
- Minden részletre kiterjedően megszerveztük az egésznapos, 12 csapattal megvalósuló, percről percre lebontott és pontosan követett rendezvényt, ami a 200 fő résztvevő mellett további 200 fő nézőt is jelentett.
- Megterveztük és megvalósítottuk az esemény arculatát és dekorját, ami azután benchmark lett az FLL nemzetközi versenysorozatban.
- Sikeres PR kampányt kapcsoltunk hozzá a helyi és országos sajtóban.
- Eredményesen bevontuk a dolgozókat, érintetté téve őket.
A miskolci regionális FLL verseny nem csak az iskolák között lett óriási siker, hanem a nemzetközi versenysorozatot szervező alapítványnál is.
Mind a projekt sztenderdjei és folyamatai, mind az egynapos esemény kidolgozása és lebonyolítása olyan magas színvonalat ütött meg, hogy az alapítvány alkalmasnak találta a vállalatot a 2018-as közép-európai regionális döntő megszervezésére. Ezt a bizalmat induló város korábban még soha nem érdemelt ki.

Személyre szabható irodára lenne szükséged?
MinuteOffice lakásirodánk a legjobb hely erre!

Személyre szabható irodára lenne szükséged?
MinuteOffice lakásirodánk a legjobb hely erre!
Örömmel indítjuk el még ma a legújabb projekted.
1066 Budapest, Teréz krt. 8. 1/14A
info@mantracomm.hu
Örömmel indítjuk el még ma a legújabb projekted.
1066 Budapest, Teréz krt. 8. 1/14A